SRY MODELLEZŐ KÖNYVTÁR


Eredeti megjelent:

Modellezés

1991. október. 9-11. old.

 

Csiky Attila

Az álomgép: Pitts S-1 Speciál

„Ahogy az autózás szerelmesei számára a vágyak netovábbja egy Rolls-Royce, úgy epednek a repülés megszállottai egy Pitts Special után. Ezzel a géppel nem elég repülni, ezzel együtt kell élni-, birtokolni kell.” Ezek a lelkes szavak Michael Smith, többszörös műrepülő világbajnok pilótától származnak. És ő csak tudja! Alighanem mindenkinél többet vezette a repülés történetének ezt a nagyon sikeres gépét. A 80-as évek közepéig a gyönyörű kétfedelű valósággal „tarolt” a különböző műrepülő versenyeken.

A majdnem fél évszázaddal ezelőtt tervezett masinát csak az utóbbi évtized high-tech gyártmányai tudták kiszorítani az élvonalból.

A Pitts prototípusa 1944-ben repült először. A gép licencét több gyár is megvásárolta, így az idők folyamán a konstrukció néhány jelentős változtatáson ment keresztül. Az első gépeket még egy 90 lóerős motorral szerelték fel, míg majdnem negyven évvel később az S-1T változat már 200 lóerős erőforrást kapott. Az általunk bemutatott példány az amerikai Pitts Aviation gyártmánya. Itt a szárnyakat szinte teljesen áttervezték: az eredetileg félszimmetrikus profilt szimmetrikussá alakították, amely a hátonrepülésnél fejti ki jótékony hatását. Az eredetileg nyitott kabint hátratolható és felhajtható burkolattal látták el. És mindenekelőtt egy 180 lóerős Lycoming motort építettek be, amelynek gumiágyazata minimálisra redukálta a nemkívánatos rezonanciákat.

Ismét Michael Smith-t idézzük: „Az új Special olyan csendes, hogy éjszaka berepülhetnék vele a hálószobám ablakán, anélkül, hogy a családom felébredne.”

Ha ezt nem is, de egy másik bravúrt végrehajtott kedvenc gépe „nyergében”. 1977-ben átrepült a Colorado Folyó egy hídja alatt úgy, hogy a szárnycsúcsok majdnem súrolták a pilléreket. A korabeli beszámolók szerint a nézők lába kissé megroggyant a látványtól, de a kalandot végülis mindenki túlélte. A helyi rendőrség persze nem fogta fel humorosan a dolgot: „állami tulajdon veszélyeztetése miatt” 10 ezer dollár pénzbírságra ítélték a pilótát.

Mint minden szép és sikeres repülőgépet, a Pitts Specialt is utolérte „végzete”. Tucatnyi modellgyártó cég vette fel termékei sorába. Mi a német Robbe rádióirányításu, balsafavázra épült alkotását mutatjuk be, az építés különböző fázisaiban.

 

Műszaki adatok

Név:

Pitts S-1 Special

Gyártó:

Pitts Aviation Florida

Felhasználás:

Műrepülés

Hajtómű:

1xLycoming 0-290-D

Ülések száma:

1

Fesztávolság:

5,28 m

Törzshossz:

4,72 m

Magasság:

1,68 m

Utazási sebesség:

225 km/óra

Emelkedési sebesség:

9,65 m/sec

Távolság:

Kb. 500 km

 

 

A rajzok rájuk kattintva új ablakban, nagy méretben megjeleníthetőek.

 

♣ Archiválta SRY 2007 április 25. ♣ CANON LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2007