2. A
harántstabilitás.
A hosszanti stabilitással csaknem egyenlő fontosságú a repülőgép harántstabilitása. Itt is a súlypontnak mentől mélyebbre helyezésére gondolhatnánk először. A hosszanti stabilitásnál azonban már hallottuk, hogy a súlypontnak mélyre helyezésével káros tömeghatások lépnek fel, melyek a gép stabilitását nagyon zavarják. Mellékelt 38-ik ábránkon ezt világosan láthatjuk. Más módszerhez kell tehát folyamodnunk.
A harántstabilitás biztosításának egyik legjobban bevált módja a szárnyfelületeknek V-be állítása. A repülőgépeken a szárnyakat úgy helyezzük el, hogy a gép egyensúlyi helyzete közömbös legyen. Ezt úgy érjük el, hogy a szárnyakat a gép súlypontja alatt illesztjük annak törzséhez (39. ábra) s azután V-alakban annyira húzzuk fel, hogy végük a súlyponton áthúzott, vízszintes egyenes felett ugyanolyan magasan (h) álljon, mint amilyen mélyen (h) van a tövük a gép törzsébe illesztve. Az ilyen szárnyaknak bár felfüggesztésük közömbös, mégis van stabilizáló hatásuk.
Amikor ugyanis a gép oldalt dül, akkor mint ezt a 40-ik ábránkon fel is tüntetjük, a vízszintes helyzetbe kerülő felületnek nagyobb lesz a felhajtóereje, mint a rézsút állónak, aminek következtében a gép visszatér eredeti egyensúlyi helyzetébe. Megjegyezzük, hogy a szárnyaknak V-be állításával csökkentjük a felhajtó erő nagyságát, úgyhogy az ilyen szárnyfelületeknek önműködő stabilitása tulajdonképpen a felhajtó erő rovására van.
A nagy repülőgépeken a harántstabilitás biztosítására még külön csűrőfelületek is vannak, melyek a szárnyak hátsó, kilépő élének a végén, ezen éllel párhuzamos tengely körül mozgathatók. Modelleinken ilyeneket kormányos híján nem alkalmazhatunk.
♣ Archiválta SRY 2007 június 26. ♣ CANON
LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2007