---

---

Eredeti megjelent:

Modellezés

1992. VI.szám 12. old.

Égi Volkswagen

Ebben a sorozatunkban a repülés történetének legsikeresebb konstrukcióit mutatjuk be. Ezúttal, egy szinte minden célra jól használható, igénytelen kisgépet választottunk. Az eredeti terv negyvenöt éves, mégis máig gyártott típus. Akárcsak földi névadójánál, a mérnöki munka diadala az egyszerű, szinte elromolhatatlan szerkezet. A Volkswagen "Bogár" és a Havilland Beaver a maga módján egyaránt tökéletes.

Az amerikai forgalmi engedélyű Beaver szárazföldi és vízi változata.

A hadsereg által kiselejtezett gépek jelenleg közkedvelt sport és szállítógépek horgászok,

kempingezők és más olyan hobbyt űzők számára, akik gyorsan akarnak kikerülni a civilizációból.

Kevés repülőgép terjedt el annyira a világon, mint a Havilland Aircraft "Beaver" nevü gépe. Szinte minden kontinensen repülnek ezek a megbízható igénytelen egymotorosok.

A gyártó, a Havilland of Canada, a második világháború végéig alig foglalkozott saját konstrukciókkal. A termelés súlypontját az angol anyavállalat gyártmányainak az amerikai körülményekhez való igazítása képezte. Ez a "bush flying" (bozótrepülés) üzemeltetésre való átalakítást jelentette. A kifejezés rossz repülőterekre történő le- és felszállást, és járhatatlan, lakatlan területek feletti repülést jelent. Itt a repülőgéppel és a rendszerek biztonságával szemben fokozott követelményeket támasztanak, ugyanakkor a minimumra kell csökkenteni a karbantartási és javítási igényeket.

Az ilyen üzemeltetési körülmények megszokottak voltak a II. világháború előtt az amerikai kontinensen és Ausztráliában is. Gyakran lehetett találkozni ezeken a tájakon a Havilland egy régebbi gépével, a D.H.83 Fox Moth kétfedelesével is.

Röviddel a háború után a cég Torontóban körkérdést intézett a "bozótrepülőkhöz" és azok légitársaságaihoz, hogy milyen gépet tartanának optimálisnak. Az eredmény világos volt: egyszerű vállszárnyú konstrukciót igényeltek, szilárd futóművel, amit fel lehet szerelni sítalpakkal vagy úszókkal is. Teljes fémszerkezetet, hajtóműként pedig egy Pratt and Whitney Wasp Junior motort akartak, , amely akkoriban a legmegbízhatóbb hajtó műnek számított.

A De Havilland-nál azonnal munkához láttak és már 1947. augusztus 16-án startolt a Beaver prototípusa, mely nevét (Beaver=hód) a jövőbeni alaszkai üzemeltetés miatt kapta. A próbarepülések szokatlanul simán zajlottak,

A pilótafülke: középen a kormánybot, amely mindkét ülés elé kibillenthető.

a repülőgépet gyakorlatilag módosítások nélkül adhatták sorozatgyártásra. A 310 méteres startolási távolsággal a gép kielégítette a legszigorúbb követelményeket is, és mivel minden szempontból robusztus volt, különösen Kanadában talált gyorsan vevőkre, 1950-ig több mint 100 gépet adtak el. A nagy siker azonban csak ezután következett: 1950-ben a De Havilland cég résztvett egy könnyű futár- és ellátó repülőgépre kiírt pályázaton, amelyet az USA hadserege és légiereje támogatott. Az YL 20 típusjel alatt kipróbált Beaverek - közönséges sorozatgyártású kivitelben -, nagy előnnyel megnyerték a pályázatot. Ezzel a gyártó cég hatalmas megrendelésekhez jutott. 1960-ig 968 darab L-20 gépet szállítottak az USA-ba, ezeket többek között a koreai háborúban vetették be, ahol összekötő és egészségügyi feladatokat láttak el. Szállítottak magasrangú tiszteket is, amivel kiérdemelték a "The General`s Jeep" (a tábornok dzsipje) elnevezést. A katonai gépeken hét ülőhely volt és fel lehetett őket szerelni kettős kormányzással is. Az USA hadseregének repülőit olajzöldre festették, az USAF (légierő) példányai festetlenek maradtak, vagyis ezüstös színűek voltak. Néhány darab Alaszkában repült, ezeket sítalpakkal látták el. Teljesen fehérre lakkozták őket, piros vezérsíkokkal és szárnyvégekkel.

1962-ben a Beaver elnevezést U-6A-ra változtatták, de közben a gépek nagy részét a katonai segély keretében 23 kisebb nemzetnek adták át. Ez a fő oka annak, hogy ezek a repülőgépek manapság olyan exotikus felségjelek alatt repülnek, mint Kenya, Ghana, Laosz, Tanzánia, Kambodzsa, stb.

Változatlanul érdekes marad azonban a Beaver polgári alkalmazása. Híressé vált a repülőgép az ausztrál délsarki kutatóexpedíció során, 1956-ban. A három alkalmazott DHC-2 kiválóan bevált, és bekerültek a történelembe. Azt a három geológiai formációt, amelyeket segítségükkel felfedeztek, Beaver Lake-nek (Hód-to), Beaver Glacier-nek (Hód gleccser) és Beaver Island-nek (Hód sziget) nevezték el.

1966 elején elérte a legyártott gépek száma az 1600 darabot. A 1657. számú DHC-2 után a termelést leállították, elsősorban azért, mert a motor már nem felelt meg a modern hajtómű-technológiának. Az ezt követően kifejlesztett változatot ,a DHC-2 Mk. III-at egy PT-6A-6 turbóprop hajtóművel látták el, és ezzel tulajdonképpen egy új, nagyobb teljesítményű repülőgépet hoztak létre.

A már legendás Beaverek hosszú élettartama és univerzalitása gondoskodni fog róla, hogy ezeket az eredeti, felülmúlhatatlan konstrukciókat a távoli jövőben is láthassuk a levegőben.

Műszaki leírás

A De Havilland Beaver DHC-2 egymotoros, merevítős szerkezetű, vállszárnyas repülőgép, szilárd futóművel. A teljesen fémből készült szárnyakat két főtartóval látták el. Állandó felületmélységük 1,59 méter, profiljuk NACA 64 A CLI = 0,4 típusú. Az alsó burkolatot hosszanti profilozás merevíti. A törzs három szegmensből áll: elől egy rácsos szerkezet acélcsőből, dural burkolattal, középen a kabin, majd hátul egy félig héjszerkezetű konstrukció, ugyancsak dural borítással. Nagymértékben hozzájárult a Beaver népszerűségéhez a rendkívül praktikus kabin. Nagy belső terében a pilóta mellett még 8 személy fér el. A fülke fűtött, és az ülések könnyen leszerelhetők, amivel nagy csomagtér alakítható ki, amelybe az 1,2 x 0,99 méteres ajtón keresztül lehet rakodni. Például egy 200 literes benzines hordó probléma nélkül elhelyezhető benne. A nagy térfogatú tárgyak a kabin hátfalán keresztül betolhatók a vezérsíktartókba. A futómű robusztus kivitele csillapítja a gödrös kifutók egyenetlenségeit. Ehhez még hozzájárulnak a nagy (8,50 x 10) főkerekek is. A futóművet ellátták hidraulikus tárcsafékkel, a farokkerék kormányzott. Alternatív megoldásként sítalpak vagy úszók is felszerelhetők.

A hajtómű kilenchengeres Pratt and Whitney gyártmányú R-985 Wasp Junior motor, melynek teljesítménye 450 LE. Ez hajtja az állítható 2D30 237 Hamilton Standard propellert, melynek átmérője 2,59 méter.

Fesztávolság	14,64
Hosszúság	9,24
Magasság	2;75
Szárnyfelület	23,2
Üres súly	1371 kg
Max. repülési súly	2313 kg
Max. sebesség	262 km/h
Utazósebesség	230 km/h
Hatótávolság	733 km

(A rajz rákattintva nagy méretben, új ablakban megjeleníthető)

(Kép és szöveg az FMT nyomán)

_{♣ Archiválta SRY 2005 június 28. ♣ CANON LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2005}