2. Az egyensúlyozó és kormányzó
felületek
A repülőgépek törzsének a végére különböző alakú és helyzetű síkokat szoktunk építeni, amelyeket közös néven farokfelületeknek nevezünk (82. ábra.). ezek a felületek egyrészt a repülőgép egyensúlyozására, másrészt meg annak kormányzására szolgálnak, úgyhogy két csoportba foglalhatjuk őket, az egyensúlyozó és a kormányzó felületek csoportjába.
1.Az egyensúlyozó, stabilizáló felületeknek a célja a hossztengely lengéseinek a gép mozgása közben való megszüntetése, csillapítása. Ezeket a felületeket ép ezért csillapító felületeknek is mondjuk. S mivel a hossztengely két irányban, két egymásra merőleges tengely körül végezhet lengéseket, ezért vízszintes és függőleges csillapító felületről beszélünk. Az előbbit egyszerűen csak csillapító felületnek, az utóbbit pedig rendesen vezérsíknak szoktuk nevezni.
Az egyensúlyozó felületek működésmódját a repülőgép egyensúlyának tanulmányozásakor már kifejtettük; most tehát csak ezek készítésmódjával kell még foglalkoznunk. A fő elv, mely bennünket munkánk közben irányít: az egyszerűségnek s a legnagyobb szilárdságnak a párosítása s a vetemedésnek és az elhajlásnak teljes kiküszöbölése.
Ezen elv szerint készültek a 80-uk ábránkon szemléltetett csillapító felülettípusok, melyek közül csakis az első és a negyedik képezhető ki profilozott felületté.
Ha a hosszanti egyensúlyozásnak azt a módját alkalmazzuk, amikor a főszárnyfelületek támadópontja egybeesik a gép súlypontjával, akkor csillapító felületül csakis síkfelületet használunk. A stabilizálásnak másik, úgynevezett Pénaud-féle módjánál pedig legjobb a kisebb szögben álló, hátsó felületet is profilozni. Tudjuk, hogy ez utóbbi esetnél a kisebb szögben álló felületnek egy meghatározott szöggel való növelésekor aránytalanul nagyobb mértékben növekszik az emelőerő, mint az eredetileg nagyobb szögbe állított felületnek ugyanakkora szöggel való növelésekor. Ellentétes irányú lengésnél az emelőerő aránytalan csökkenése ad stabilizáló nyomatékot. A Pénaud–féle stabilizálásnál azért ajánljuk a profilozott csillapító felületet, mert ennél az emelőerők különbségei lényegesen nagyobbak, mint a síkfelületnél, ami természetesen sokkal hatásosabb hosszanti stabilizálást idéz elő.
A függőleges csillapító felületeket, vagyis a vezérsíkokat kizárólag csakis síklapokká képezzük ki s a szoros értelemben vett csillapító felület fölött helyezzük el, mert a felül elhelyezett vezérsíknak így a gép önműködő irányítására, illetőleg az irány megtartására kedvező befolyása van (82. ábra.).
A csillapító felületeknek olyan alakot kell adnunk, mely már eleve kizárja az alakváltoztatásnak minden lehetőségét, s amely ép ezért a törések ellen is a legtöbb biztonságot nyújtja. Ezen feltételeknek a 80-ik ábránk első két alakja felel meg a legjobban. Ha ugyanis a görbülő keretet drótból vagy fából készítjük s ezt az egymásba sülyesztett keresztlécekhez erősítjük (81. ábra), akkor, főképpen ha a lécnek a sülyesztés folytán meggyengült helyeire a kisebb modelleknél még papirost, a nagyobbaknál pedig furnérlapocskákat ragasztunk, rendkívül erős és igazán ellentálló vázhoz jutunk. A felület nagysága szerint természetesen több vagy kevesebb keresztlécet alkalmazunk.
Igen egyszerű a 82-ik ábrán bemutatott rendszer is, amelyen világosan látjuk a csillapító felületek alakját, beállítását és készítésmódját.
A stabilizáló felületeknek a törzsre való építése a lehető legegyszerűbb. Legtöbbször vékony szegekkel vagy kis facsavarokkal rögzítjük a törzsléc végéhez, miáltal a 0°-ra való beállítást is megoldottuk. Ha a stabilizátort szögbe állítjuk, akkor előre kis alátétet teszünk.
Nagyon leleményes és ügyes a stabilizátor felszerelésének a 83-ik és 84-ik ábránkon feltüntetett Lampich-féle módja, amellyel a gumi csavaró hatását is kitűnően ellensúlyozhatjuk. Az ábrák maguk is beszélnek. Világosan szemléltetik a lengő szerkezetet, melyhez a felületeket kapcsoljuk. Sőt a 84-ik ábrán még a vízszintes csillapító felület vázának egy részét is láthatjuk. Hogy a farokfelületeknek a szárnyakhoz viszonyított helyzete a gép törzsének elcsavarodása ellenére is változatlan maradjon, azokat a VII-ik táblánk szerint a szárnyak végéhez kötjük.
2. A modellrepülőgépeknél a külön oldal és magassági kormánynak semmi gyakorlati jelentősége nincs. Az oldalkormány alkalmazása csak munkánkat szaporítaná s a gép súlyát növelné. Ha a vezérsík helyesen van beállítva, s a légcsavar tengelye nincs ferde furatba téve, akkor a gép kanyarodásának csakis a felületek pontatlan beállítása az oka. Ezt tehát nem az oldalkormány útján, hanem a szárnyfelületnek, mint mondani szoktuk, utánállításával kell kijavítanunk. Modellrepülőgépeinknél tehát legcélszerűbb ezeket a kormányokat elhagyni.
♣ Archiválta SRY 2007 augusztus 21. ♣ CANON
LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2007