4. A modell futószerkezete
A modellrepülőgépek szerkezeti részei közül eddig csak a gép törzsével, hajtószerkezetével és szárny-, egyensúlyozó-, és kormányzó-felületeivel ismerkedtünk meg. Van a gépnek még egy igen fontos alkotórésze, amelynek egyrészt az a feladata, hogy a gép elindulása alkalmával a talaj egyenetlenségeit leküzdje a repülőgépet a felemelkedéshez szükséges sebesség eléréséig tovagördítse; másrészt meg az, hogy a repülés befejezése után a földreszálláskor támadt erőhatásokat, ütéseket felfogja, s rövid futás után a gépet megállásra késztesse. A repülőgépmodelleknek ez az alkotórésze: a modell futószerkezete.
A modellrepülőgépeknél, ahol nincs kormányos, ki a leszállást szabályozná, a legtöbbször erős szögben földnek ütköző gép aránylag tekintélyes erőhatásoknak van kitéve. Rendkívül fontos tehát, hogy a futószerkezet először is olyan helyen legyen a törzshöz szerelve, melyen a gép többi részét, főleg a légcsavart és a szárnyakat, megóvja, másodszor meg, hogy a rá ható erőket úgy adja át a gép törzsének, hogy a túlerős rázkódás folytán sem törzstörések, sem pedig görbülések ne következzenek be, s hogy a gép pontos beállítását eszközlő szervek (szárnymerevítők és dróthuzalok) se szenvedjenek kárt.
A futószerkezetnek feladatából következik már, hogy csakis erős s a törzsre szilárdan rászerelt futószerkezetek felelnek meg igazán céljainknak, s ezek is csak akkor, ha szilárdságuk mellett aránylag kicsiny súlyúak. Alakjukat, megépítésüket tekintve természetesen nem egyezhetnek meg mindig a nagy gépeknél szereplő típusokkal, melyeket az ilyen kicsi gépeknél sokszor nagyon nehéz megvalósítanunk. Különben is a legtöbbször talán épen a legegyszerűbb megoldás vezet legjobban célunkhoz.
Általában két csoportja oszthatjuk a futószerkezeteket. Vannak pusztán kerekes és vannak szántalpas-kerekes futószerkezetek. A pusztán csak kerekes futószerkezeteknél arra törekszünk, hogy a kerekek, amennyire csak lehetséges, előre jussanak, mert így egyrészt megvédjük a csavart, másrészt meg a gép súlypontját is a lehetőségig előre helyezzük. A szántalpas-kerekes futószerkezeteknél pedig a légcsavar elé nyúló szántalppal óvjuk meg az esetleges törésektől a gyorsan forgó légcsavart s a gépet, míg a kerekeket inkább csak a gép tovavitelére használjuk. Ez utóbbiak ugyanis rugózóan vannak megépítve, úgyhogy a gép erősebb leszállásakor annyira felemelkednek, hogy a tulajdonképeni lökések a szántalpat érik. Mindkét típusnál ügyelnünk kell tehát arra, hogy a futószerkezet elegendő magas legyen, nehogy a csavar forgása közben a földhöz ütődhessen.
A következőekben néhány jellegzetesebb, jól bevált futószerkezetmintát mutatunk be modellkészítőknek.
1. Az I. táblánkon egy igen egyszerű kis modellt szemléltetünk, amelynek futószerkezetét két egymásmellé illesztett nádszál alkotja, melyet egy harmadik nád- vagy farudacska köt össze. Ez utóbbit esetleg acéldrót is helyettesítheti. Az egyenes részek összeerősítésére enyves cérnát használunk. A futószerkezetnek az elkészítésmódját a 85-ik ábra tárja elénk. A szerkezetnek a gép törzsére való felerősítésekor az ívben meggörbített két nádszálat széjjelhúzzuk s enyves cérnával kötjük a törzsléchez. Táblánkon az oldalnézetben feltüntetett feltüntetett gépen az elrendezést világosan láthatjuk. Maga a futószerkezet kitűnően rúgózó és rendkívül szilárd.
2. Kisebb modelleknél igen jól alkalmazhatjuk a 86-ik ábránkon megrajzolt típust. Egyszerű háromszögalakú szerkezet ez, melyet középen meglapított csővel, kis facsavar segítségével erősítünk a törzshöz. Ez utóbbihoz a futószerkezet acéldróttal van kikötve. A kikötéshez csakis vékony acéldrótot használjunk, mert a kimerevítést eszközlő drótok a gép leszállásakor nagyon erősen igénybe vannak véve.
A vas- vagy rézdrót könnyen tágul, aminek következtében azután futószerkezetünk is laza lesz és lötyögni fog a gépen.
3. Igen jó megoldás az is, melyet Éder Gyula (+ 1915) alkalmazott modellrepülőgépén (87. ábra).A gép teljes elrendezését a II. táblán láthatjuk. A futószerkezet spanyolnádból készült, melynek két íve enyves cérnával van összekötve. Ehhez van erősítve a két szántalp, mely kitűnően biztosítja törések ellen a légcsavart. Az ikerkerekek, miként Farman gépein, rövid kis tengelyekkel, gumival vannak a szántalpakhoz kötve (88. ábra). A kerekek mozgását az kellően biztosítja. Éder futószerkezete modellek számára minden tekintetben kiváló, rugalmas és erős, mely nemcsak a légcsavart, hanem a szárnyat is igen jól védi.
4. A repülőgépmodelleknél is épúgy, mint a nagy gépeknél kitűnően bevált a Morane-féle futószerkezet (89-ik ábra), mely szinte kizárólag szerepel már a mai gépeknél. Ennek elkészítéséhez különösen alkalmas a vékonyszálú vörösfenyő, melyből keskeny léceket vágunk le s azután kettőt-kettőt a 90-ik ábránk szerint egymásba lapolunk. Majd erős szorító enyvezést alkalmazunk, amelynek megszáradása után enyves cérnával csavarjuk körül az összeillesztett részeket.
Sokkal jobb azonban még az enyvező szorítás alatt kontrafurnér lapokat ragasztanunk az összeillesztett résznek két oldalára, amelyekről megszáradásuk után a fölösleges részeket lemetsszük.
A Morane-féle futószerkezetet egyszerűségén kívül a különféle helyviszonyokhoz való idomíthatósága s a rúgózásnak minden tekintetben könnyű és jó kivitele jellemi. A 91-ik ábra oldalnézetben mutatja be, hogy a törzs alakjához mérten miképen idomítjuk a futószerkezetet.
Hogy a szerkezet léceit erősen a törzshöz illeszthessük, végei t a 92-ik ábrán látható módon 0,2-0,4 mm-es alumínium vagy rézlemezzel csavarjuk körül, úgyhogy a lemez a léc végén kinyúljon. Az így kiálló lemezrészt lapos fogóval vagy néhány kalapácsütéssel ellapítjuk, miáltal szerelésre alkalmas fület kapunk. Hogy ez a kis fémpapucs a léc végéről le ne csúszhasson, szeggel vagy más hegyes eszközzel, pontozóvassal néhány lyukat ütünk rá. Az elkészült papucsokkal azután facsavarok segítségével a futószerkezetet a gép törzséhez erősíthetjük
A futószerkezet oldalkilengései ellen átlós kötést alkalmazunk, melyet alul a futószerkezet két csúcspontjához erősített rúd végeihez és a támasztó lécek közé iktatott rúd két végéhez kötünk (89. ábra). Ezt a merevítő rudat nem szabad szeggel a támasztó lécekhez erősítenünk, mert ezzel csak e léceket gyöngítenők, hanem olyan megoldást kell használnunk, aminőt például a 93-ik ábránkon szemléltetünk. Azoknál a gépeknél, melyeknek a törzse nem egyetlen léc, tehát például a légmótoros gépeknél, a közbeiktatott merevítő rúd helyett egyszerű átlós kötést alkalmazunk.
A futószerkezet oldalirányú merevítését igen ügyesen oldotta meg legelső modellkészítőink egyike, Tomkowszky Károly, amidőn a futószerkezet mellső léci helyett egymást keresztező alumínium csövecskéket használt. A keresztezés pontjában a két cső át van fúrva s ráhúzott rézcsődarabokon át anyáscsavarral van összeerősítve. A rézcsődarabok az átfúrt helyek erősítésére szolgálnak. A 94-ik és 95-ik ábránkon mindez világosan fel van tüntetve.
Mint már mondottuk, rendkívül egyszerű ezeknél a futószerkezeteknél a rugózás megoldása is. E célra gumigyűrűket használunk, melyeket addig húzunk fel a felfelé szétágazó futószerkezetlécekre, míg a kerék tengelyét alatta átdughatjuk (96. ábra). Jól tesszük, ha a tengelyre két kis karikát forrasztunk, melyekkel az oldalirányú kicsúszást biztosítjuk s egyben a forgó kerekeket is megóvjuk attól, hogy a gumigyűrűkhöz dörzsölődjenek.
5. Igazán elsőrendű Tóth László gépének a futószerkezete (V. tábla). A bambusznádból készült szántalpat négy vékony bambuszlemez erősíti a törzshöz. A szántalphoz van illesztve a kerék tengelyét felvevő bambuszlemez, melynek természetes rugalmassága szolgáltatja a kerekek rugózását.
6. Modellkészítőknek bátran ajánlhatjuk a 97-ik ábrán vázolt futószerkezetet is messze előrenyúló szántalpaival. Egymást keresztező bambuszlécek alsó végeihez egy-egy bambusz- vagy spanyolnádból készült szántalpat illesztünk, mely nemcsak előre, hanem kissé hátra is nyúlik. Ide van erősítve a kerekek acéldrót tengelye. A rugózást a hátranyúló nád felhajlása biztosítja.
A különböző futószerkezettípusoknak egész seregét sorolhatnók még fel, de elegendőnek tartjuk az elsoroltakat is arra, hogy új eszméket, még jobb és tökéletesebb megoldásokat fakasszanak búzgó modellezőink agyában. Búcsút veszünk tehát tőlük s áttérünk a gép hátsó csúszó-szerkezetének, rugózó sarkantyújának vagy szántalpának az ismertetésér, hogy aztán a futószerkezet kerekeinek az elkészítésével lezárhassuk e fejezetünket.
Mivel a modellrepülőgépeket rendesen egy kis lökéssel szoktuk elindítani, hogy a gép az elül lévő kerekeken néhány lépésnyit gördülve, könnyebben emelkedhessék a levegőbe, ezért hátul a gépen kerekek helyett –bár sokszor ilyeneket is találunk – inkább csak egy kis csúszó-szerkezetet, rugózó sarkantyút vagy szántalpat alkalmazunk. Ezeknek különösebb szerepük nincs, éppen ezért csak néhány szóval emlékezünk meg róluk. Mindenesetre összes törekvésünk odairányul, hogy munkánk a legegyszerűbb és legkönnyebb legyen. Ime egy-két példa.
Talán a legegyszerűbb megoldás az, amelyet Éder gépén látunk a II. táblán feltüntetett oldalnézeten. A törzshöz kötözött, hátrahajló nádszál ez, mely drótszállal van még kifeszítve.
Igen jó a 98-ik ábránkon szemléltetett megoldás is. A törzsléc végén ívben meggörbített acéldrótot alkalmazunk, amelynek egyik végét a törzslécbe szorítjuk, másikat pedig azon átszúrjuk. Az utóbbi így a vezérsík felvételére szolgál. Ha az ívben meggörbített drót első ágára szelepgumit húzunk, akkor a gumimótor hátsó kampóját mellőzhetjük.
Záradékul, mint mondottuk, a futószerkezet kerekeinek a készítésmódjával ismertetjük még meg modellezőinket. Nem nehéz feladat elé állítjuk őket. Hiszen a kerekek elkészítése kevés gondot okoz. Különben is minden törekvésünk az egyszerűségre irányul, melyet sohasem téveszthetünk szemünk elől.
A legegyszerűbben vékony lombfűrészdeszkából, vagy kontrafurnérból vághatunk ki kerekeket. Ezeknél azonban ajánlatos a tengely helyén a kerékagyat megvastagítani, amit a keréknek egyik vagy mindkét oldalára ragasztott kis fakoronggal érünk el (99. ábra). Ha erősebb kerekeket akarunk, akkor még aluminium vagy rézcsövet is üssünk a faagyba. Természetesen küllőket is vághatunk a kerékbe, bár ezek nagyon legyengítik s a légellenállást is növelik. Jobbak a vékonyabb lemezből készült, tömör kerekek.
Ha sokat adunk a kerekek csinosságára, akkor a következő eljárásmódot követhetjük. Erős rajzpapírosra a kerék sugarával kört rajzolunk s abból a 100-ik ábránk szerint egy cikket vágunk ki. Majd a megmaradt körrészt a két szabad sugár mentén kissé egymásrahajtva összeragasztjuk. Minden kerék számára két ilyen kúpos felületet készítünk. Maga a kerék fából kifűrészelt korong, amelynek most nem kell tömörnek lennie, hanem kivághatjuk úgy, hogy mindössze csak két küllő tartsa. A papírkúpoknak a fakorongokra való ragasztásra a fakorong belső körénél valamivel szélesebb körmetszésű sablonnal történik. Ilyen sablont a 101-ik ábránk alapján könnyen összeállíthatunk. A sablon alsó deszkájára helyezzük az egyik papírkúpot, úgyhogy ennek pereme köröskörül egyformán álljon ki, erre ráragasztjuk a kifűrészelt fakorongot, amelyet végül a második papírkúppal fedünk be. Az így összeillesztett kerékre ráfektetjük a sablon fedődeszkáját, amelyet azután a csavarok segítségével alaposan leszorítunk (102. ábra).
A kerekek tengelyét a kisebb gépeknél 1,5, a közepeseknél 2, a nagyobbaknál pedig még nagyobb, 2,5-3 mm átmérőjű vas vagy acéldrótból készíthetjük. Kitűnő szolgálatot tesznek tehát a kötőtűk s a körkeresztmetszetű esernyődrótok. Az utóbbiakat azonban inkább csak nagyobb gépekhez használhatjuk. A tengelyekre ajánlatos kis fémkarikát forrasztanunk a kerék ide-oda való csúszásának meggátolására (103. ábra). Hogy a kerék a tengelyről le ne szaladhasson, ennek végére, miután a kereket már ráhelyeztük, pákánknak hozzáérintésével kis ón gömböcskét forrasszunk; még jobb a tengelyek végét csavarmenettel ellátni s a kerekek lecsúszását csavarokkal megakadályozni.
A külföldi cégek igen tetszetős formájú, préselt aluminium- és fibre-lemezekből készült, rézagyú kerekeket hoztak forgalomba, amelyeket minden tekintetben kitűnőeknek kell mondanunk, mert könnyűségükkel a legnagyobb szilárdságot egyesítik. A következő táblázatunkban a kerekeknek leginkább szokásos méreteit adjuk
|
Aluminium-kerekek |
Fibre-kerekek |
||||||
|
Az átmérő hossza mm-ekben |
3 |
3,5 |
4,5 |
Az átmérő hossza cm-ekben |
3 |
3,5 |
4,5 |
|
A kerék súlya g-okban |
1,5 |
2 |
3,5 |
A kerék súlya g-okban |
1 |
1,5 |
3,5 |
Szoktak ezekre a kerekekre még gumigyűrűt is húzni, de ez a mi kis gépeinknél inkább csak a súlyt növeli. Általában nagyon kell vigyáznunk arra, hogy a húzótengelytől igen távol eső, súlyos kerekek tömeghatásai ne legyenek modelleinknek kárára. Ha gépünk a mótor erős húzása dacára is csak alig emelkedik sőt inkább az orrán át akar bukni s a mótor lejárta után hirtelen felszökik, akkor feltéve, hogy a szárnyak helyesen vannak a súlypontra állítva , a hiba csakis a nehéz kerekek tömeghatásaiban van. A súlyos kerekeknek könnyebbekkel való megcserélésével és ennek megfelelően a szárnyaknak újólagos súlypontra állításával a hibát azonnal kiküszöbölhetjük.
♣ Archiválta SRY 2007 augusztus 21. ♣ CANON
LiDE system ♣ Microsoft Word ♣ SRY MODELL 2007